hivatalos: bunkó vagyok
történt egy kis malőr. de ez olyan, mint a második világháborút le csetepatézni. :D
facebookon nézegettem a híreket és egy helyen megtetszett egy komment, de rendibendi a csaj,. szivecskéztem és írtam is. aztán jött az érzés, hogy mintha az lenne a neve, mint a levelezősnek. amit nem tudok, csak egyszer jött ilyen sejtés. :D ránéztem és a profilképe... nevezzük cosplayesnek, a levelezősdire jellemzős, tovább néztem a képeit és egy említett ruhadarabot megláttam. és mivel nem szerepelt barát, gyerek a képeken, minden egybevágott, hogy omg, megtaláltam! :D kurvaanyáztam szinte folyamatosan, mert ez azt jelentheti, hogy akkor ennyi volt, meg kell vele szakítanom a beszélgetést, mert ez túl erős hatás, ennek már nem tudnék ellenállni. meg jól is nézett ki a csaj. :D na. :P :D írtam a "fórumon" neki, hogy mi történt és eléggé kiakadtam, de hogy nagyon hülyén. :D aztán írt, hogy nem, nem ő az, nem is úgy hívják. :D itt megnyugodtam annyira, hogy realizáltam mit csináltam. XD ő nyilván nem értette, mire fel ez a nagy izgatottság, én meg nem írtam le, hogy hát "eddig bírtam, ennél a vonalnál nem akarok tovább lépni, mert már így is beléd vagyok esve". :D micsoda lelkierő, pedig amúgy elég szelebúrdi vagyok. aztán írtam, hogy ne is válaszoljon erre tovább, mert kellemetlen. :D válaszolt. örültem neki. de ízért olyat írtam vissza, hogy """látom sikerült megérteni, mit szeretnék""" - ezt nem szó szerint így. erre röviden visszaírt és ":(" smilet is használt. elsőre még hagytam is, de másnap akkora bunkó paraszt fasznak éreztem magam, mert ő rendibendi én meg visszabunkózok.
SZÓVAL AZ ANNYIRA VÁGYOTT, BÁRCSAK BUNKÓ FASZ LENNÉK felesleges, mert az vagyok. egy gyökér geci fasz.
szerencsére egy kis ideig másra is tudtam ma munka közben gondolni. elkezdtem fejben egy verskezdeményt, amire már teljesen nem emlékszek, kivéve a végére. olyasmiről szólt, hogy a szüleim milyenek voltak velem kiskoromban. még remélem egyszer tudom folytatni és lesz belőle valami. de a lényeg. :D a vége az megmaradt, mert. "ANYA, MOND HOGY SZERETSZ! APA, MOND, HOGY SZERETSZ!" és ezen majdnem besírtam. nem, nem a vers volt megható, hanem ez a két mondat. asszem már írtam is ezt a szülőktől nem megkapott szeretetes dolgot. érdekes, hogy sosem gondoltam igazán erre. illetve, hogy az a kép élt bennem, hogy kb. normális, boldog gyerekkorom volt, még ha tudtam, hogy történt egy-két faszság is. és ez valószínűleg így, kimondatlanul, megbeszéletlenül marad örökre. a szemükre sem hányhatom, mert az egyiknek így is nyomorult az élete, a másik sem okés teljesen. :D
szóval telnek a szar napok sorban. bár tegnap végre sikerült beszélni egy.. erősen haverom, akár barátom is lehetne csávóval, már rég dumáltunk, mégis az volt a legjobb esemény mostanában, hogy az öngyi visszaírt. sucinak neveztem el magamban. :D
a másik döglődő macska lehet rendbe jön. hétvégén arra gondoltam akkor megtartom, ha túléli. ma már a gondolatot is elátkoztam. de értsd meg nananana, nem kell neked élőlény a közelbe. csak szenvedést hoznak.
csokik megvannak, de hétvégén csipszeztem, nem kicsit. :(
