Mivel is akartam kezdeni? Ja. Szomjas voltam, öntöttem magamnak vizet, majd láttam, hogy van még tea, és kiöntöttem a vizet, a tea az mégiscsak jobb. Ez annyira rossz szokás, hogy a víz olcsó és pazaroljuk, máshol meg szomjanhalnak. Nem is pont így nézve, hanem, hogy csak pazarlás. Mégha nem is tünik nagynak, öntsön ki 6 milliárd ember egy pohár vizet, máris fullasztóan sok. Ha egyszer sikerül teremtenem, biztos környezettudatosabban nevelem a teremtményeimet, mint engem neveltek.
Ma választás, volt. A jó oldalát nézve, nem kapok több pártreklámot, juh héj. Bár a borsvezérnépe biztos jön még, habár, habár, ha nem ők nyernek lehet mennek a levesbe, az ilyen pártmédiaszarok.
Ma ültettünk, a tegnap kitépett fát széttrancsíroztam, szétszedtem darabokra és eltároltam. :D Jó volt vele küszködni, főleg a nagyobb száraz ágakkal, nem eltört, csavarni kellet és csak előjött az elfolytott düh, agresszió, élveztem. Pusztíthattam. Pedig szegény fának mennyi ideig tartott ekkora "egzisztenciát" kiépíteni? :D Állatot nem is tudnék bántani, vagyis ez így nem teljesen fedi a valóságot. Első gyilkosságom sok éve volt, a macskánk (nemamostani) játszott (kínzott) egy egeret, és úgygondoltam megkímélem, földöz vágtam. Aztán pár évvel később egy vízzel teli hordót raktam arrébb, és egy kiscica aláment, a feje. Elkezdett rázkódni, még vizet is öntöttem rá, nemtudom, gyerek voltam, régvolt. Nagyon megrázott. De Tényleg, véletlenül megölni egy ártatlan valamit. Nagyon sajnálom azokat, akik véletlenül ölnek meg valakit, mármint embert. Aztán elköltözésünk után 2 egér, meg egy véletlenül úgy hogy belefulladt az egérragasztóba. Nem is tudom, a katonák hogyan bírják. Úgyértem, én azért nem akarok állatot ölni, mert az jár az eszemben, hogy valaki lehet várja, állattársa, és emiatt. Persze ha a szükség úgykívánná, gondolkodás nélkül, de hála istennek, nem kívánja. Sok babarám, fóbiám van, sok olyan amit nem szeretek csinálni, nem szeretnék, de rájöttem, bármi lehet, ha úgyakarom. Ha akarnám, egy panelház párkányán széttaposnék/megfognék egy madárpókot, pedig tériszonyom van és anarchofóbiám. Az elmúlt 1-2 hétben láttam egy dokumentumfilmben, hogy ezek a pókok milyen "kedvesek". A madárpókokról volt, véletlen kaptam el, de mondom ha már, akkor adjunk az élvezetnek, szeretem basztatni magam, ha már mást nem lehet, mert sajnálom, naszóval a filmben volt, hogy a pók sziszegésszerű hangot ad ki, ha veszélyben érzi magát, majd a potroháról söpör le mittudoménmit, valami szőrt, ami irritáló belélegezve, szembe kerülve, mindezeket felemelt első lábakkal és csak utána támad. Ez számomra annyira figyelemreméltó, a madárpók egy pacifista, ezt sose gondoltam volna. És annyira fura, hogy ő/az egy bogár, értelmet nem látok rajta, nem hiszem, hogy érez, és mégis van valami. Érdekes. Szóval jó volt az elszáradt fát elpakolni.
Juteszembe, hívtam a srácot, aztmondta minden munkahely be van töltve, de lehet lesz valami, létszámemelés, vagy elbocsájtás, nempontosan emlékszem, holnap felhívja a főnökeit, majd kideríti mivan, aztán engem hív. Még mindig reménykedem, de felesleges. :D Már megint elkezdtem tervezni és ezév elején rájöttem, ezt nem szabad. Bizniszelni akartam, külföldről olcsón be, itt drágábban el, aztán fejlesztések, másfelé kacsingatás, egy hét szintes gazdagodási lépcsőt építettem föl, persze vázlatosan, mert sok a változó, a lényeg, hogy a végén már sokmilliós tételekkel ment volna, saját bolt is volt a palettán, de az elején az első olcsós behozatalnál megbukott a dolog. Nem részletezném, a lényeg, hogy vesztettem is, de nem ez bántott a legjobban, hanem a gazdagodási lépcső buktája. Basszameg. Más módot kell találnom, amire még csak halovány ötleteim vannak, de elég haloványak, jelenleg a legbiztosabb is bizonytalan. És ami mégborzasztóbb az egészben, hogy az első teljes mértékben az enyém fizetésem basztam el így, pedig egy új pc-t is vehettem volna, de úgyvoltam vele, türelem [én], majd utána, ne költsd el most. Hát rábasztam. :( Jó oldala: élettapasztalat, másfelé terelődtem. Sok olyan történést látok az életemben, körülöttem, amit bár megtörténte után sokkal, de logikusnak látok, vagyis rosszul fogalmaztam lehet, olyan, ami épít engem, változtatja a gondolkodásom, új dolgokat hoz, amik régen tetszettek vagy nemtudom, na szóval nemtudom, csak olyan példát tudok hozni, ami hülyeségnek, morbidnak tünhet. Ez az izé, a sors. :D Vagyis nemtudom mit gondolok, na szóval, hogy így rendeződik, vagy na ebből se jövök ki. :D (És még nem is a dezsavúimről írok, namajdazmilyenlesz?! XD ) A THE SECRET c. filmet kell megnézni, hogy érthető legyen. :D
Mai napomnak nem volt csúcspontja, átlagos, de inkább a szarabbik féle. Ismét szerencsétlennek, mihasznának érzem magam. Egy jóideje 2-3 éve, szinte folyamatosan hullámzik a kedvem, vannak jobb (mert elfelejtem hogy szar) és vannak szarabb időszakaim. Ezen segítene a munka. A csúszáson túl tudok lépni, de a többin csak ez segít, vagy a lottóötös amivel sikerülne egy kis időt átugranom akkor. Olyan jó életem lenne, mint eddig egy gazdagnak sem. :P Látom a sztárok-gazdagok házait, mind unalmas, retarldált kül-belbecsekkel van felvértezve, amiről csak annyi süt, hogy az illető gazdag, de nincs lelke, egy senki. Néha persze vannak kivételek. Kivételek mindig vannak. Szuper házam lenne, használható, biztonságos, tökéletes, "futurisztikus" és lehet hülyeség, de a piramisforma fogott meg. Biztos látta már mindenki azt a piramist Las Vegasban, na ahoz hasonló kinézetű, csak persze kisebb. Már sokat gondolkodtam rajta, nagyon fasza lenne. És nemutolsósorban énis fasza lennék, végre láthatnák, ki is vagyok én. Nem tv-s szereplésre gondolok, hanem a környezetem. Jelenleg testi-anyagi börtönbe vagyok zárva és csak az őrült optimizmusomnak hála nem vagyok élőhalott. De valóban őrült. Amikor szüretelni jártunk, és egyszer egy másik csapattal jöttünk egy buszon, azon gondolkodtam, egyszer ezek az emberek de büszkék lesznek, hogy velem egy buszon utazhattak. Na mi ez ha nem őrült optimizmus? És hogy a mesének ne legyen vége, tudom, unalmas, de utópiát is akarok csinálni, minden eszköz, tudás megvan hozzá, na nem bennem, hanem bennünk emberekben. Csak pénz és jó emberek kellenek hozzá, akik hajlandóak az ügy mellé álni, benne részt vállalni. Isaac Asimov Alapítvány c. regényét (?), regénysorozatát tessék elolvasni, természetesen a többolygós utazáson kívül teljesen megvalósítható. Apum adta a könyvet, elég régi, egyszer unatkoztam, belekezdtem. Életem eddigi legtermékenyebb unatkozása volt, felfoghatatlanul kurvajó könyv. Pedig nem is jót olvastam, az alapítvány peremét, szóval ismeretlenből építkeztem, nem ez a történet eleje, de soha ilyen jót még nem olvastam, amíg ezen felbuzdulva el nem kezdtem olvasni az alapítvány sorozatot, ami félbeszakadt, de majdfolytatom. Zseniális, isteni zseniális. Tudom izlés kérdése, de nem értem ezek mellett hogy jöhet szóba bármilyen más kötelező olvasmány. :D Oké, hogy szépirodalom, meg kúltúra, de. Mondjuk eleve feleslegesnek tartom a kötelezőket, csak szenvedésnek éli meg mindenki, én legalábbis 18 éves korom körülig, lehet 16, nem szerettem olvasni, aztán katonás, második világháborús könyvekkel kezdődött és megszerettem. Csak semmire nincs időm, pedig semmit nem csinálok. Ez az egyetlen dolog, amit a rasszizmusnak köszönhetek. Szégyen, de pár évig, 15-20/21 éves koromig rasszista voltam. Tényleg szégyellem magam. Nem léptem sose a tettek mezejére, de iszonyat ostoba, barbár gondolkodású voltam. Na és így jöttek a 2. vh-s könyvek, amiből jött az olvasásszeretetem. Aztán ahogy az szokott nállam lenni, negyed óra alatt világszemléletmódot váltottam. Egy netes barátomnak (én annak érzem) köszönhetően. Egy fórumon éppen erősen rasszista jellegű vitát folytattunk, persze kultúrkeretek között, ha van ilyen, amikor beírta, hogy mi a baj a cigányokkal, ő is az. (kb. ilyesmit). Egy kemény negyed órán át kattogott az agyam, egy ember, akit kedvelek, akire felnézek, cigány, bár kicsit sejtettem, hogy nem az, de a gondolkodás elindult, hogy ha az lenne se számítana, mert nem a dns számít, hanem a tudat, és őt annyira kedvelem, hogy nem érdekel, ha cigány. És végiggondoltam mindent, és ennyi volt a rasszista nézeteknek, csodálkozom is, hogy hamarabb nem tértem észhez, de jobb később mint soha. Bár sokáig utána se kedveltem a cigányokkal való kivételezést, de csak felfogtam azt is. Mert ugye tessék elgondolkodni rajta: a szüleid dolgoznak, nevelnek ahogy gondolják, nincs otthon erőszak, így nősz fel, vagy a szüleid munkanélküliek, igénytelenek, szarnak a nevelésedre, és a durvaság-erőszak a mindennapok része, (és ezt ígygondolom,) az ösztönös őskorból visszamaradhatott falkavezérséghez vezető út alapja, hogy gonosz legyél, erőszakos legyél. Na ugye, hogy kurvára eltér a két nevelési forma és a várható végtermék, az ember. Ezért akarják többüket beiskolázni, mert így őkis beilleszkednek a társadalomba. Csak ezt nem mondhatják ki így, mert az rasszizmus. Na szóval már nem utálok senkit a bőrszine, faji hovatartozása miatt, nem kergetek őrült "ősmagyar" hülyeségeket. Viszont kialakult bennem egy szimplán az emberiségre kiterjedő gyűlölet, ahogy látom, a tvben, magam küröl, hogy milyenek vagyunk, iszonyatos, vagyis talán jobb szó a szomorú, hogy ezer év (nem a magyarok, hanem úgy az emberiséget nézve, mert ne az őskortól nézzük már, naszóval) tömény fejlődés ellenére is ilyenek vagyunk. Egyik kedvenc idézetemet had tegyem be:
"Az állatok közül egyedül az ember kegyetlen. Egyedül ő az, aki azért okoz fájdalmat, mert örömét leli benne." - Mark Twain
Visszatérve, szerintem a megfelelő lépésekkel létrehozható egy tökéletes ország, viszont úgygondolom, kiba erős katonasággal csak, nem pont emberi, és nem benti, hanem a határ védelmére. Biztos sokan el akarnának pusztítani egy tökéletes társadalmat, gondolom ezért is nincs még, mert az nekik nem üzlet. Nemrég láttam a zeitgeist c. filmet, megrázó. Még ha az egész kitaláció lenne, akkor is nagyon értékes, ez is világszemléletváltást hajtott rajtam végre. :D Régeben is akartam utópiát, de ez adott hozzá ihletet, a milyenségére. Szóval tessék gazdaggá tenni engem, hogy jobb legyen mindenkinek. És fennmaradhasson az emberiség, mert jelenlegi helyzetben, ha egyik nap megkeresnének az ufók, hogy mondjak sorsot az emberiség felett, azt mondanám, töröljék el a Föld szinéről. Ha netán valami hülyeséget csinálnék valamikor (sose lehet tudni XD) ezt ne úgy tessék érteni, hogy elmebeteg vagyok, tessék rajta egy napig gondolkodni, hogy milyenek vagyunk, természetileg és akkor meg leszek értve. Bár találkoztam másokkal, aki szerint szintén megért a Föld egy globális resetre. És biztos gondolják még így mások is.
Szavazásra visszatérve, megvolt, fidesz nyert, hála istennek, nem a jobbik, hálaistennek. :) Viszont ahoz elég sok lett a százalékja, hogy féljek, milesz itt még egyszer. Bár Viktor 10 éves terve hátha megvalósul. 1000000 munkahely az mégiscsak jó, hátha nekem is jutna egy. ;) Ugye Vikike, barátom. :)
Na ma is eléggé kibontakoztam, őrült jelzőt ragaszthattam magamra, többször is. Nemtudom, hogy egyszer ha lesz, (megélem) ezt megmutatnám-e a leendő feleségemnek. Amúgy már ezt is kigondoltam, hogy mielőtt megkérném a szerencsétlen kezét (XD) kérdeznék tőle valamit, persze nem árulnám el alantas szándékom, a kérdés pedig: Mit csinálok először, mikor kilépek egy házból, és szerinte miért. Ha tud válaszolni megkérem és ha úgyérzem, lehet ezt is megmutatom neki, ha meglesz még, hogy ez vagyok én, ha kell dugunk míg élünk, ha nem akkor amnéziát kell valahogy csinálni neki. Mert ugye akit szeret az ember, nem szivesen engedné el éshát, akit el akar venni, azt csak szereti. :D Logikus mi? XD Erről jut eszembe, pár hete jártam a munkaügyi központban és dolgom végeztével elindultam új célpontom felé. Kilépvén egy csodás picsát követtem egy ideig, útbaesett, hát miért unatkozzak? Aztán elhaladván láttam ki viselte, bomba nő, egy suliba járt velem, szóval kb. (bár név nélkül) de be tudtam azonosítani és myvipen megtaláltam. Házas. A jó nők mindig hamar elkelnek. Tuti azért, mert a pasik szerencsésnek érzik magukat, hogy sikerült egy ennyire jó nőt megszerezniük és ugye nem akarják elveszíteni, hát láncolnak. De mézzel bevont lánccal.
Lehet mégse mutatnám meg. :D De te, te jövő -né, ne hidd, én érzek. Amúgy ezt se hinné el a környezetem, vagy senki aki ismer, hogy mekkora érzelmek vannak bennem, nemcsak a pusztító-romboló-agresszív, hanem a szerető-vigyázó sírós. Elmúlt hetekben láttam egy képet, naplemente felé lehetett az idő rajta, óceánpart, azthiszem felhős ég, ami narancsssárgás-rózsaszines volt és annyira tetszett, elgondolkoztam, ha ott állnék, a nőmmel, elsírnám magam, annyira tökéletes lenne minden, és ezen majdhogynem bekönnyesedtem, megráztam a fejem. Remélem egyszer lesz kire zúdítani. :)
Ma se történt semmi, még fénypontja se volt a napomnak, majd holnap hátha lesz, good bye.
