Végre sikerült megnéznem az Adéle élete - 1-2. fejezet/La vie d'Adèle/Blue Is the warmest Color című filmet, neki kellett készülni, mert tudtam, hogy nem lesz egyszerű. Az angol cím tetszik a legjobban. Hát én erre sosem leszek képes. :| Az elején egy fiúval randizik, elmennek esznek valamit, utána moziba. ??? Oké, evés közben lehet beszélgetni, de annyira unalmasnak tünik, aztán pedig a legötlettelenebb dolog, a mozizás, teljes figyelmet lekötő, villódzó, hangos agyzsibbasztás. Nem értem ebben mi volt a randizás, nem így képzelem el, de arról sincs fogalmam, hogy hogyan kellene mennie. Talán valami olyan dolog kellene, ahol lehet beszélgetni, ami esetleg adja is a témákat, elsőnek valamilyen kiállítás jutott eszembe, de most 10 kiállításra elmenni? Mehhhh?! Nem tudom magamban felvázolni és összerakni egy kapcsolat elejét. Azután ott van az együttélés. Akkor sem lehet csak otthon ülni. Kurvára semmi fogalmam a társas életről, hogy miket lehetne/kellene csinálni és ez kiborít/elszomorít/lehangol. Lehet kénytelen leszek majd ezt is bemagolni és álarcosan előadni? És - hallom magamban a sikító, őrülten ordibáló embert - ha sikerül is megtanulni, az nem én leszek. Jelenleg úgy tünik, hogy vagy álarcban normál emberként élek majd, eséllyel a társas kapcsolatra vagy magamat adva unatkozva, magányban. Nem is tudom, hogy szükségem volna-e (felnőtt témát leszámítva XD) kapcsolatra. Vagy továbbmenve, családra, gyerekekre. Van baj, nem kevés. :D Kurva filmek, hogy így elgondolkoztatnak. A film meg nagyon tetszett, 3 óra tananyag volt. :D
Tegnap egy kicsit rosszul éreztem magam, nincs rendben a vérnyomásom, eddig mindig idegesített, féltem, de tegnap átfordult a dolog. Lehet mostantól le fogom szarni. Ha se én, se az engem alkotó sejtek nem akarnak élni, akkor történyjen meg ami meg akar, leszarom, legalább vége a kiúttalan kínlódásnak. Nem szeretnék meghalni (ez így kicsit hazugság, ha mondjuk valaki felajánlana 2 millát, hogy megöljön, elfogadnám XD), de kezd átmenni az élni vágyás leszaromba. Unom az egész világot, ami körülvesz, microban, család-munka-környezetem, nem az egész világot. :D Holnap is elmegyek dolgozni, huszonhatmilliomodjára hallgatom majd végig a hülyeségeket, amiken nevetni kell, mert geciviccesek, mindenki gecivicces, geciokos, geciérdekes történeteket mond. Repetatívan, mert úgy még gecigecibb a geci történet poén kurvaistenfasza. Itthon megint hallgatni az érdektelen dolgokat. Tűrni a hülyeségeket. Elegem van az egészből. Megint.
Tegyek ellene. Nem... De hogyne!
